Amikor megjelent a Windows 10 első verziója (2015. 07. 29-én), arról volt szó, hogy 1 éven keresztül ingyenesen lehet majd frissíteni rá a Windows 7-et és 8.1-et használóknak. Miután ez az 1 év letelt, egy kiskaput kihasználva az ingyenes frissítés még mindig elérhető volt, de később a Microsoft ezt a lehetőséget is beszüntette, és hivatalosan teljesen fel lett függesztve az ingyenes frissítési ajánlat.

Azonban úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha mégiscsak megpróbálnánk felfrissíteni egy Windows Loaderrel aktivált, a Microsofttól hivatalosan letöltött SP1-es Windows 7-ről Windows 10-re. Sikerül-e a folyamat és aktivált Windows 10-et kapunk?

Kezdésként felmentem a Microsoft hivatalos Windows 10 letöltőoldalára, ahol rányomtam a szép kék “eszköz letöltése” gombra. Egyébként a lap tartalma a jelenleg futtatott rendszeredtől függ, pl. ez a gomb csak akkor látszik, ha Windows 7 vagy 8.1 alatt töltjük be a weblapot. Linux alatt például az ISO fájlokat is engedi letölteni.

Az eszköz megnyitása, némi előkészítés, majd a licencszerződés elfogadása után már indul is a letöltés.

Majd egy másik licencszerződést is el kell fogadni. (ezeket egyébként van, aki elolvassa?)

Még a frissítés előtt direkt felraktam a VMWare Tools-t (ugyanis ezt az egészet virtuális gépen csináltam), kíváncsi voltam, mennyire lesz életképes a Win 10 telepítése után. De kiderült, hogy nem.

Viszont ettől függetlenül továbbengedett, csak közölte, hogy rossz, szóval telepítésre készen vagyunk.

Ami tökre tetszik, hogy ki lehet választani, hogy miket tartunk meg, és akár “tisztán telepítettre is frissíthetjük” a Windows-unkat.

És megy is a telepítés.

Közben gondolom, többször újraindult és még telepítgetett, de erről nincs képem, mert elmentem vacsorázni, és mire visszaértem, már végzett (kb. 20 perc alatt). Néhány adatvédelmi beállítás után rögtön az asztalon találtam magam. Minden a helyén volt azon kívül, hogy nem hagyta meg a háttérképem és kicseszte a Microsoft Edge ikonját az asztalra.

És a gépházba ellátogatva örülhetünk a fejünknek, ugyanis a Windows aktiválva van!

Szóval igen, még mindig lehetséges, sőt: azt merem mondani, hogy gördülékenyebben megy a dolog, mint 2015-ben.

(Attól meg tekintsünk el, hogy a Win 7 után a Win 10 legújabb verziója inkább downgrade-nek tűnik, mint valódi frissítésnek ezzel a sok szeméttel, amit alapból beleraktak. Még jó, hogy ki lehet őket irtani, bár szerény véleményem szerint a “gyomlálás” után sem kapunk jobb rendszert, mint amilyen a Win 7 volt.)

Ingyenes frissítés Windows 10-re – 2021-ben is működik!

22
Szólj hozzá!

10000
legújabb legrégebbi
Jzsef Soós

Hm..Az xp szerintem még mindig a toppon van,nem ezek a nyamvadékok…

Fekete Szabolcs

Nincs ternékkulcs nem is lehet így telepíteni.

Vizi Dániel

Akkor ezek szerint én tudnék frissíteni Windows 10-re Windows 7 Professionnal 64 bit (hivatalos aktivált)-ról?

Füligjimmy

Ez tényleg működik! Most telepítettem, és aktiválva van, INGYEN! 🙂
Köszi az infót, nagyon hasznos volt!!!

Fitos Károly

75-éves vagyok! win7 gépem van nagyon—nagyon lusta . mi az a termékkulcs…???

Noll Cintia

Sziasztok!
Gondoltam én is megpróbálom frissíteni a Windows 7 Professional rendszeremet a 10-re, de azt írja ki, hogy a gépre telepített Windows-verzió nem kompatibilis az eszközzel.
Valaki járt már hasonlóan?

Szasza 50

Kétszer megpróbáltam telepíteni a Windosw 10-et,és mindig kérte a termékkulcsot.A telepítőt az általad megadott helyről töltöttem le.Ha lehet,kérnék segítséget ezzel kapcsolatban.Köszönöm.

Attila

12 éves Dell D620, Win 7-ről upgradelve — működik. Ezer köszönet a tippért!

tmf

..Nekem is működik!!
2019. 11. 19.

Hefler István

Én is szeretném megköszönni a tippet. Minden nehézség nélkül ment a telepítés, a nagyon jól működő Vista 7 Professinált váltottam kényszerből. Nem kellett termékkód!

Csaba

Frissitettem én is, win 8.1-rol win 10-re, minden simán ment, aktiválva van az új rendszer is,de viszont, ha újra telepítem aktiválja magát?

Free Web Hosting